Vas István - A hangEgyszerre minden oly természetes megbénító, ujjongó félelem. Csak áll, a fénnyel átszőtt ködbe les. Vár. Megmozdul. Nem, nincs ott semmi sem. Szégyenkezik. Elindul hirtelen. A szél megint hűlő szívébe fúj. Fellélegzik: nem, nincs ott senki sem. És fájni…
Ennyien olvasnak éppen
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
