REMÉNYIK SÁNDOR: GONDOLOK VALAKIT  Gondolok valakit, Akivel összefügg az életem. Lehet: nem ismerem, Lehet, nem fogom ismerni soha. Lehet, hogy egy más csillagon lakik. És mégis összefügg az életünk Rejtelmes, örök rendelés szerint. Nekem kárhozni kell, Romolnom…

    Egy arc derűje lelkembe ivódott: Őserdő fáiba a napsugár. Tegnap volt, vagy százezer éve már: Én nem tudom. Én azt tudom csak, hogy lement a nap, Egemről egy mosoly leáldozott. Kihűlt és megkövült a rengeteg. - De mit most tárnamélyről…

Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal – s a lehetetlenség konok falán zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is…