"Neked közöd van hozzám, most is, mikor idő és távolság már mindent megsemmisített, amit valamikor építettünk egymás között. Te felelős vagy mindazért, ami velem történt az életben, ahogy én is felelős vagyok miattad, éretted, a magam módján. [...] Ami megmarad, az a valóság. Megmaradt, hogy közöd van hozzám, hiába menekültél el, hiába voltam és vagyok olyan, amilyen. Közöd van hozzám akkor is, ha tudod, hogy nem változtam ... [...] Emberek között, kiket egymáshoz kötözött a végzet, nincs büszkeség." (Márai Sándor)