Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben? S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerű, ilyen embertelen a szenvedély?... S talán nem is szól személynek, csak a vágynak?... Ez a kérdés. Vagy mégis személynek szól, örökké és mindig csak annak az egy és titokzatos személynek, aki lehet jó, lehet rossz, de cselekedetein és tulajdonságain nem múlik a szenvedély bensősége, mely hozzákötöz?

(Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek, - részlet)

László Noémi: A KÖNNYŰSÉG

Mennyire könnyű egymásról mesélni
az ezeregy levelű fa alatt
vivő ösvényen, amiről letérni
gyengénél is gyengébb az akarat;

mennyire könnyű, elviselhetetlen,
egymásban élni, mint erdőn a köd,
ahogy az ágakon előre lebben
és megpihen az odvas fák között,

oly egyszerű a húsz utáni áram
zsúfolt vizében egymást érteni,
és tudni pontosan: a ’rádtaláltam’
ezeregy száraz jelentése mi;

tudni miért, mi űz el, mi marasztal,
az ég alatt alig néhány arasszal.

Ami után kapkodsz, elvész.
Amit elengedsz, megfogod.
Karodba röpülnek a fecskék,
S magadra hagynak a csillagok.

"Neked közöd van hozzám, most is, mikor idő és távolság már mindent megsemmisített, amit valamikor építettünk egymás között. Te felelős vagy mindazért, ami velem történt az életben, ahogy én is felelős vagyok miattad, éretted, a magam módján. [...] Ami megmarad, az a valóság. Megmaradt, hogy közöd van hozzám, hiába menekültél el, hiába voltam és vagyok olyan, amilyen. Közöd van hozzám akkor is, ha tudod, hogy nem változtam ... [...] Emberek között, kiket egymáshoz kötözött a végzet, nincs büszkeség." (Márai Sándor)

A szerelem lerombol és felépít.
Kisebbre, szebbre.

(Fodor Ákos)